Szentendrén volt dolgom, és bementem egyik kedvenc templomomba.
Gyakorlatilag egyedül voltam.
Ilyenkor, mindig ugyanazok az érzések, gondolatok jönnek elő bennem.
A megfoghatatlan, és mégis szinte tapintható, elképesztő csend.
Szeretem a templom csendjét.
Szinte különválik, test és lélek.
Szinte érzem, ahogy a lelkem Istenhez kapcsolódik.
Szinte hallom, ahogy beszélek hozzá.
Szinte látom, ahogy magához ölel.
Olyan, mintha a lét és a nem lét határán, szimplán, csak úgy, léteznék…
A semmiben…
A mindenségben…
Eszembe jutott ez a mondat:
“… a semmi ágán…”
Amikor hazaértem, elolvastam és meghallgattam a verset.
Őszintén szólva, többször is.
Bár templomot, csendet, hitet nem tudok prezentálni, a vers adott.
Minden egyéb nélkül, talán így, önmagában is adhat valamit.
Akár elolvasva, akár meghallgatva.
Ladislaus Vulcanus 🔥
—————————-
REMÉNYTELENÜL
Lassan, tünődve
Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.
Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.
A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.
József Attila
—————————–
A vers – YouTube:
Tisztelt Olvasóm. Az írás saját szellemi termékem. Bármely részének,vagy egészének másolása, bárminemű felhasználása, az 1999/LXXXVI. Tv. alapján, kizárólag engedélyemmel történhet. Köszönöm megértését. Ha írásom elnyerte tetszését, a megosztásért hálás vagyok. Ladislaus Vulcanus