SZÁZ ÉV MAGÁNY

Márquez több regényét olvastam. Bár szerettem, nem mondanám, hogy könnyű olvasmányok.
A Száz év magányra úgy emlékszem, mint egy kimondottan nehéz, bonyolult, és nyomasztó történetre. Ami ugyanakkor magával ragadó és lenyűgöző.

Kiváncsi voltam, vajon hogy sikerül a regényt színpadon előadni.
A Spirit kevés színésszel, kevés eszközzel, minimális díszlettel, jól megoldotta a feladatot.
Egészen pontosan, a színészi játék oldotta meg a feladatot.
Nem kis teljesítmény, egy térben és időben ennyire szerteágazó történetet, térben és időben korlátok közé szorítva, hitelesen, érthetően előadni.

Nekem, teljesen átjött a regény atmoszférája. Legalább olyan nehéz és nyomasztó volt az előadás, mint maga a könyv.
Ezt az állítást, összehasonlítást, abszolút pozitív értelemben gondolom.

Megkockáztatom, a történet könnyebben érhető, követhető, és emészthetőbb volt színpadon látva, mint olvasva.
Szép és odaillő volt a gitár játék, zenei aláfestésként.

Ismét olyan előadást láttam a Spiritben, ami nem engedett el, amire végig figyelni kellett, és érdemes volt végig odafigyelni.

Tetszett.

Ladislaus Vulcanus  🔥

Tisztelt Olvasóm. Az írás saját szellemi termékem. Bármely részének,vagy egészének másolása, bárminemű felhasználása, az 1999/LXXXVI. Tv. alapján, kizárólag engedélyemmel történhet. Köszönöm megértését. Ha írásom elnyerte tetszését, a megosztásért hálás vagyok. Ladislaus Vulcanus