TÜRELEM

Világéletemben türelmetlen ember voltam.
Türelmesen sorban állni, békésen várni, igazi kínlódást jelentett számomra.
Emlékszem annak idején gyermekkoromban, és még utána is hosszú ideig, szinte mindig és mindenért sorba kellett állni.
A Kőbányai sörért, a friss kenyérért, az üveges tejért, a narancsért, a banánért, az Alföldi papucsért, a Levi’s farmerért. Sorolhatnám.
Nemigen volt olyan dolog, amiért nem.
Örök élményem maradt a sorban állás a rendőrség előtt.
Az utcán. Tömött, kígyózó sorokban.
Ha esett, ha fújt, ha hideg, ha döglesztő meleg volt.

Jól emlékszem a lézengőkre is.
Akik soha, semmiért nem álltak sorba. Csak úgy ott voltak. Sétafikáltak, nézelődtek, cigiztek, meg – meg álltak, mintha véletlenül épp arra lett volna dolguk. Aztán ahogy közeledett az idő, egyre közelebb sodródtak a bejárathoz, és nyitáskor, mit ad Isten, mindig ők jutottak be először. Volt viszont egy dolog, amire annak idején, sosem kellett várnom.

A szeretet.

A szeretet, mindig rendelkezésre állt. Mindig volt belőle bőven, mindig annyit kaptam és adtam belőle, amennyit csak akartam. Valahogy nem fogyott el.

Aztán, ahogy telt – múlt az idő, lassan minden megváltozott. Már nem kellett a boltokban sorba állni, szinte mindig, mindenhol, mindent meg lehetett kapni.
Korlátlan árubőség lett. Ma már, a rendőrség előtt sem kell az utcán várni, simán bemehet az ember.

Manapság, valami egészen más lett hiánycikk.
Egészen másért kell sorban állni.
Egészen másért ácsingózunk.

A szeretetért. A szerelemért.

Pedig a szeretet, most is korlátlanul rendelkezésre áll.
Sosem fogy el. És mégis…
Mintha mégsem lenne elég belőle, kiporciózzuk.
Vagy mintha félnénk hogy elfogyhat, szimplán nem merünk adni belőle.
Pedig a szeretet, furcsa valami.
Minél többet adunk, annál többet kapunk. És fordítva is igaz.
Ha nem adjuk, nem is igen kapjuk.
A szeretet, mára már igazán ritka kinccsé vált.

Sétafikálunk, nézelődünk, mintha éppen arra volna dolgunk, ahol szeretetet lehet kapni.
Alig várjuk, hogy résnyire nyíljon az ajtó, és besurranhassunk, legalább egy kicsit kaphassunk belőle.

Várunk, vágyunk a szeretetre.
Ha kell, akár még csendben, nyugodtan, sorban is állunk érte.

Sorban állni, várakozni ma sem nagyon szeretek.
De időközben, megtanultam gyakorolni – a türelmet.

Ladislaus Vulcanus 🔥
——————————
(Foto:Pixabay)

Tisztelt Olvasóm. Az írás saját szellemi termékem. Bármely részének,vagy egészének másolása, bárminemű felhasználása, az 1999/LXXXVI. Tv. alapján, kizárólag engedélyemmel történhet. Köszönöm megértését. Ha írásom elnyerte tetszését, a megosztásért hálás vagyok. Ladislaus Vulcanus