TANULSÁG – MARADJ OTTHON

Szüleim 80 körüliek, így abszolút a legveszélyeztetettebb korosztályba tartoznak korona ügyben.
Sikerült nagy nehezen rávenni őket, hogy az orrukat se dugják át a kertkapun, ha szükségük van valamire, szóljanak.
Lista – Messenger – némi türelem – a cucc leszállítása kerül.

Így történt legutóbb is.
Narancs, krumpli, gomba, lilahagyma, kenyér, hús.
Általában, nem nagy kaland. Manapság…?

Elmentem az Auchanba. Az van a legközelebb. Az úton, ami amúgy mindhárom sávon mindig dugig van autóval, alig volt valaki.
Az áruházban, annál inkább.
Leginkább, ősz hajú, idős emberek. Bármiféle védő cucc nélkül. Jönnek, mennek, meg – megállnak, bezélgetnek, mindent aprólékosan megnéznek.
Szépen, nyugodtan, komótosan.
Pont, mint pár hete. Még a békeidőben.

Néhány fiatalabb, és jóval fiatalabb ember, maszkban szuszogva, célirányosan próbálja mihamarabb elintézni dolgát. Rosszalló, hitetlenkedő tekintetek, hirtelen félrekapott pillantások kereszttüzében.
Idős honfitársaink szemében, nem a félelem, az ijedtség, a megértés látszik a maszkok láttán.
Ó nem. 
A mindent tudó, mindent látott félmosoly azt üzeni: bolondok ezek a fiatalok.

Nem jön le, tényleg nem jön le. A többség, nem magát, nem csak magát védi, a maszkban fuldokolva.
Őket is. Az ő egészségüket, életüket.

A polcok, szinte teljesen üresek. Jószerivel alig van, ami van.
Az árut – leginkább az alapvető élelmiszereket – a sorok közepén raklapon tárolják. Ki sem pakolják. Nincs miért.
Viszik mint a cukrot. Mindent.
Hm… Jó kis hasonlat. Cukor talán épp nincs is.

Vennék húst. Sajnálattal tájékoztatnak egy kiragasztott papíron, a húspult határozatlan időre bezárt. A hűtőpultok is tök üresek. Csomagolva sincs. Semmi.

No, keresem a lilahagymát. A rekeszben, néhány fonnyatag darab a héjak között. Még épp ehető. Most, ebben a helyzetben legalábbis. Máskor, meg nem venném.
Bezacskózom. Van narancs is, rekesznyi, hálós. Még hideg, most hozhatták ki a raktárból.
Egy, megy a másik zacskóba.
Lerakom magam mellé a zacsikat, és elkezdem kiszedegetni a gombát, az amúgy szintén szinte üres rekeszből.
Mennék a mérleghez, nyúlok a másik két zacskó felé… Nyomuk veszett.
Nem hiszem el! Tényleg!
Néhány figyelmetlen, gombászós pillanat alatt, simán lenyúlta valaki.
Máskor, alighanem szimplán röhögnék egyet.
Most, dühít.
Nincs több hagyma, a narancs is elfogyott menetközben. Fújhatom.
Nagy levegőt, és egy zsák krumplit veszek. Az még van. Csomagolt kenyér is.
Hagyma, narancs, hús majd holnap. Jobb híján. Talán. Hátha.
Holnap, jöhet az újabb túlélő túra.

Ma, megint tanultam valamit. Farkastörvények vannak.
Aki kapja, marja. Csak az van biztonságban, az az enyém, amit a kezemben szorongatok.

Nagy úr az éhség. Nagy úr a pofátlanság.

Visszagondolva, a maszkos emberekre vetett furcsa pillantásokra: nagy úr a felelőtlenség, a butaság is.
Nem értem, miért nem értik, akik nem értik, pedig érteniük kéne:
mostanság a legnagyobb úr a Halál.
A világ, ma az Ő játszótere.
Nemigen érdemes szórakozni vele.
Még akkor sem, ha az ember, az útja vége felé jár. Hagymával, naranccsal, vagy anélkül.

Kérlek, maradj otthon! TE IS, MARADJ OTTHON!                                   

Az alábbi idézetet, egy ismerősöm osztotta meg. Köszönöm neki.
Ide kívánkozik:

” Eredj, népem, menj be a szobádba, és zárd magadra az ajtót! Rejtőzz el egy rövid pillanatra, míg elmúlik az ÚR haragja! ”
(Ézs. 26.20)

Ladislaus Vulcanus 🔥
——————————

(Foto:Pixabay)

Tisztelt Olvasóm. Az írás saját szellemi termékem. Bármely részének,vagy egészének másolása, bárminemű felhasználása, az 1999/LXXXVI. Tv. alapján, kizárólag engedélyemmel történhet. Köszönöm megértését. Ha írásom elnyerte tetszését, a megosztásért hálás vagyok. Ladislaus Vulcanus